SZEMLÉLŐDŐ MEDITÁCIÓ ÉS ÉLETMÓD

Jálics Ferenc: Bevezetés a Jézus-imába

„Legyenek mindnyájan egyek. Amint te, Atyám bennem vagy s én benned, úgy legyenek ők is eggyé bennünk” /Jn 17,21/

Amikor az ember imádkozik, akkor Jézus Krisztushoz fordul, elmondja neki búját-baját, aztán segítséget kér, majd belemerül a Szentírásba, és tanul életéből.

Hagyja magára hatni mindazt, amit Krisztus mondott, és megpróbálja összevetni azt a saját életével.

 Így talál egyet-mást, amit megjavíthatna, hogy mindennapjai jobban összhangba kerüljenek Jézuséval.

Aztán hálát ad minden jóért, amit kapott, és végül dicséri az Istent. Így néz ki a keresztény ember imája.

Amikor ez lecsengett, és valaki még imában akar maradni, akkor rendszerint lecsendesedik, és sok szó nélkül, egyszerűen ott marad Jézus Krisztus előtt, és meghitt figyelemben, szerető tekintettel az Ő jelenlétében időzik.

Ez olyan, mint amikor két ember beszélget egymással. Ha már tényleg megnyíltak egymás előtt, és mindent elmondtak, ha már semmi sem zavarja az összhangot közöttük, akkor egy ideig még csendben maradnak.

Ez még jobban elmélyíti a kapcsolatukat.

A Jézus Krisztussal való meghitt együttlétet nevezzük szemlélődő imának.

A legkülönbözőbb emberek lelke mélyén ott él az Isten utáni vágy, életüket ez a vágy irányítja.

A legtöbb ember nem keres mást, mint egyszerű, spontán és közvetlen kapcsolatot a Mindenhatóval. Ezt az egyszerű utat, amelyet az Istennel való kapcsolat közvetlensége jellemez, kontemplációnak nevezik.

Isten egyszerű, és az Atyához felé vezető út, amelyet Jézus Krisztus mutatott, egyszerű út: a szerény, alázatos és szünet nélküli Isten felé fordulásból áll.

A szemlélődés Isten kezdetleges látása.

A szemlélődő ima jellegzetessége, hogy a figyelmünket Jézus Krisztusra és Istenre fordítjuk, Istent, és nem Isten adományait keressük. Az ima súlypontja áttevődik az Isten dicséretére, az Isten imádására, az Isten szolgálatára. A kapcsolat Istennel sokkal közvetlenebb lesz.

Az ember nem „láthatja" Istent saját erejéből, ezzel a látással Isten ajándékozza meg őt; a szemlélődés tehát tiszta kegyelem.

 A szemlélődés kegyelme az embert a hit és örök élet közti állapotba helyezi.

A szemlélődés kegyelmének közvetlen hatása, hogy ellenállhatatlan szenvedélyt ébreszt Isten látására.

A szemlélődő ima tehát nem beszéd, hanem „tekintet", Istenre „nézés", az Ő jelenlétébe való helyezkedés, amihez alapvető feltétel a csend.

Ebben a csendben létünk legmélyére tudjuk irányítani figyelmünket, ott „Istenre és önmagunkra nézünk".

Ekkor tapasztaljuk meg az Isten és ember („a Minden és a Semmi") közötti különbséget, „kiüresedünk", majd Isten mérhetetlen szeretetével eltölt minket.

Minden földi örömöt felülmúló állapot ez, amelyre lelke mélyén minden ember vágyakozik, mert minden ember léte túlmutat e földi élet keretein.